John „Lofty” Wiseman: SAS Túlélési kézikönyv

Könyvajánló – egy klasszikus, amelyen néhol már látszik a kora, de még mindig van mit tanulni belőle

Ha valaki komolyabban kezd érdeklődni a túlélés, a terepi készségek vagy általában a váratlan helyzetekre való felkészülés iránt, szinte elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb találkozzon John „Lofty” Wiseman SAS Túlélési kézikönyvével. Az első kiadás 1986-ban jelent meg, azóta többször átdolgozták és kibővítették, a ma kapható harmadik kiadás pedig már tekintélyes, 672 oldalas kötet. Wiseman ráadásul nem pusztán elméletből írta a könyvet: 26 évet szolgált a brit SAS kötelékében, ahol túlélési oktatóként is dolgozott.

Már az első lapozgatásnál világossá válik, hogy ezt a könyvet nem igazán arra szánták, hogy az ember egy hétvége alatt, az elejétől a végéig elolvassa. Sokkal inkább egy hatalmas kézikönyv, amelyhez újra és újra vissza lehet térni. Szó esik benne felkészülésről, felszerelésről, vízről és élelemről, menedéképítésről, tűzgyújtásról, tájékozódásról, elsősegélyről, különböző éghajlati környezetekről, mentésről, természeti katasztrófákról, sőt az újabb kiadásban már városi túlélési helyzetekről is. A rengeteg ábra, diagram és több mint 275 színes fénykép pedig nem egyszerű illusztráció: sok esetben ezek teszik igazán érthetővé azt, amit Wiseman elmagyaráz.

Ami nekem különösen tetszik benne, hogy a könyv nem pusztán túlélési trükkök gyűjteménye. Természetesen megtaláljuk benne mindazt, amit egy klasszikus survival könyvtől várnánk, de a háttérben végig ott van egy ennél fontosabb gondolat: először értsük meg a helyzetet, és csak utána kezdjünk cselekedni. Ez elsőre magától értetődőnek hangzik, pedig egy valódi vészhelyzetben egyáltalán nem az. Ha valaki eltéved az erdőben, könnyen az az első reakciója, hogy elindul valamerre; ha fázik, azonnal tüzet akar gyújtani; ha közeledik az este, menedéket kezd építeni. Csakhogy könnyen lehet, hogy ezek közül egyik sem a legfontosabb feladat abban a pillanatban. Előbb azt kellene végiggondolni, mi történt, milyen veszélyek fenyegetnek, hol vagyunk, milyen állapotban vagyunk, milyen erőforrások állnak rendelkezésünkre, várható-e segítség, és mi az a probléma, amelyet valóban először kell megoldanunk.

Talán ezért is áll közel hozzám Wiseman megközelítése. A túlélésről sokszor romantikus kép él az emberekben: tűzgyújtás kovakővel, menedék építése ágakból, ehető növények keresése és néhány látványos technika, amelyet jó esetben soha nem kell éles helyzetben alkalmaznunk. A könyvből viszont ennél sokkal összetettebb kép rajzolódik ki. A survival valójában nagyon gyakran nem arról szól, hogy milyen különleges technikát ismerünk, hanem arról, hogy a rendelkezésünkre álló tudásból a megfelelő pillanatban ki tudjuk-e választani azt, amelyikre éppen szükségünk van.

A könyv legnagyobb erőssége ugyanakkor részben a gyengesége is. Egészen elképesztő mennyiségű információt próbál egyetlen kötetbe sűríteni, ezért bizonyos részek szükségszerűen csak röviden tárgyalnak olyan témákat, amelyek önmagukban is megtöltenének egy teljes könyvet. Emiatt én nem úgy tekintenék rá, mint valamiféle végső túlélési bibliára, amelyből mindent meg lehet tanulni, hanem sokkal inkább olyan alapműre, amely megmutatja, milyen területeken érdemes tovább képezni magunkat. Ha például valakit komolyan érdekel a navigáció, az elsősegély vagy a téli túlélés, akkor Wiseman könyve remek kiindulópont lehet, de egyik területen sem helyettesít egy korszerű szakkönyvet és főleg nem egy megfelelő gyakorlati képzést.

A korával is érdemes számolni. Bár a harmadik kiadást jelentősen kibővítették, és több mint száz oldalnyi új anyaggal, köztük Urban Survival fejezettel egészítették ki, az eredeti mű mégiscsak az 1980-as évek közepén született. Emiatt bizonyos egészségügyi, elsősegélynyújtási vagy biztonsági tanácsokat én ma már mindenképpen összevetnék az aktuális szakmai ajánlásokkal. Ez azonban nem teszi értéktelenné a könyvet; egyszerűen tudni kell, hogyan használjuk. Egy több évtizedes múltra visszatekintő, ennyire széles területet lefedő kézikönyvtől nem várható el, hogy minden egyes részlete ugyanúgy állja az idő próbáját.

A másik dolog, amit olvasás közben érdemes észben tartani, hogy egy könyv elolvasása még nem jelent felkészültséget. Wiseman nagyon részletesen elmagyarázhatja, hogyan kell nedves környezetben tüzet gyújtani, de attól én még nem biztos, hogy egy novemberi estén, átfagyott kézzel és szakadó esőben is képes leszek rá. Megnézhetek tíz ábrát arról, hogyan tájékozódjak térképpel és tájolóval, de ettől még egészen más lesz ugyanezt fáradtan, rossz látási viszonyok között és időnyomás alatt végrehajtani. Ugyanez igaz a menedéképítésre, a vízszerzésre vagy az elsősegélyre is: az elméleti ismeret és a ténylegesen alkalmazható készség között ott van a gyakorlás.

Éppen ezért számomra a SAS Túlélési kézikönyv egyik legnagyobb értéke nem is feltétlenül az, hogy választ ad minden kérdésre, hanem hogy lapozgatás közben folyamatosan ráébreszt arra, mennyi mindent lenne érdemes valóban kipróbálni és megtanulni. Egy-egy fejezet után könnyen azon kapom magam, hogy nem azt gondolom, „ezt most már tudom”, hanem azt, hogy „ezt ki kellene próbálnom”. És szerintem egy jó kézikönyvnek pontosan ezt kell elérnie.

Ha valaki most kezdi felfedezni ezt a világot, én továbbra is jó szívvel ajánlanám a könyvet. Nem kell minden technikát megtanulni belőle, és biztosan nem kell minden tanácsát kritikátlanul elfogadni, de elképesztően jó áttekintést ad arról, milyen sok összetevője van a felkészültségnek. Annak pedig, aki már rendelkezik némi gyakorlati tapasztalattal, még érdekesebb lehet, mert könnyebben el tudja választani azokat a részeket, amelyek valóban hasznosak számára azoktól, amelyeket inkább érdekességként érdemes olvasni.

Nálam a SAS Túlélési kézikönyv 9/10. Nem azért, mert hibátlan, és nem azért, mert minden benne található ismeretet ma is változtatás nélkül alkalmaznék. Azért kap ennyit, mert közel negyven évvel az eredeti megjelenése után is azon kevés könyvek egyike, amely egyetlen kötetben képes érzékeltetni, milyen összetett dolog valójában a túlélés és a felkészültség.

Ha pedig egy mondatban kellene összefoglalnom, mit viszek magammal belőle, akkor nem egy konkrét technikát választanék: A túlélés nem annak a kérdése, hány technikát ismerünk, hanem hogy egy váratlan helyzetben képesek vagyunk-e felismerni, melyik tudásunkra van szükség – és azt valóban alkalmazni is tudjuk-e.